Kérdése van? Hívjon minket!

+36-30/559-7849 | +36-30/264-1907

Hírek

A CMR REVÁNSRA VÁGYIK!!
2017.12.11 14:56

December 2-3-án indult az Andros Trophy 29 évadja. Csakúgy, mint az előző idényekben a Mo-tul jelenléte ezúttal is emelte a téli sorozat rangját a belső égésű motorok hajtotta, valamint az elektromos motorkerékpárok és autók kategóriáiban. A márka piros-fehér logója jól látható volt a CMR csapatának BMW M2-es autóin is, amelyek a szezon első győzelmét szerezték az Elite géposztályban.

A Classic & Modern Racing a 2016/2017-es szezonban mindössze két, illetve négy ponttal maradt le az Elite Pro, illetve az Elite kategória bajnoki címéről. A Charles-Antoine Bourachot menedzselte csapat a Motul műszaki támogatását maga mögött tudva három BMW M2-essel indult harcba. Az Elite Pro-ban Franck Lagorce szombaton kissé visszafogott tempóban kezdte az idényt, de december 3-án aztán feljebb kapcsolt. A korábbi F1-es pilótának sikerült elcsípnie a dobogó harmadikfokát. A szombati harmadik hely után vasárnap már győzött az Elite kategóriában pillanatnyilag vezető Eddy Eddy Bénézet.

A Motul továbbra is együtt működik azzal az Exagon Engineering-gel, amely az Electric Andros Trophy autóit gyártja. A hétvégén Matthieu Vaxivière mutatta a legjobb formát a zéró emissziós együléses gépek között.

Az AMV Cup motorosai igazán ‘bolond’ módra csúsztatják egymás mellett kétütemű 125-300 cm3-es és négyütemű 125-400 cm3-es motorjaikat. Az első gumijaik 248, a hátsók pedig 274 szegeccsel készülnek. A Motul műszaki támogatását élvező Trebad csapatának versenyzője, Vivian Dabert teljesen kontrollálta a versenyt, egyszer győzött, egyszer pedig második lett.

A következő felvonás december 8-9-én lesz Alpe d’Huez-ben!

Vissza